Fehér Zoltán
Fotográfus - FHRZ Studio
Hogyan is kezdődött?
Jön a klisé része, de ez is hozzátartozik, ahhoz, ahol most tartok. :)
Kisgyermek korom óta érdekelt minden, ami kreatív időtöltés. Rengeteget rajzoltam, barkácsoltam, majd a főiskola alatt hobby szinten érdekelni kezdett a fotózás is, ami időközben hivatássá nőtte ki magát.
Már az első fotóskurzusra történő jelentkezésemkor úgy éreztem, hogy ebből valami komolyabb dolognak kell kikerekednie. Az évek során számos képzést végeztem el és több workshopon vettem részt, hogy ez az álom valóra válhasson. Először rendezvényeket fényképeztem, majd viszonylag gyorsan belecsöppentem az esküvők világába is.
Szegeden élek, viszont az ország bármely pontjára szívesen ellátogatok, ha egy-egy megbízás megkívánja. :)
Miért épp az esküvő lett a fő irány?
Egyszerűen, mert szeretem. Szeretem azt, a miliőt, amivel ott találkozok. Itt mindenki értetek gyűlt össze, szeretet vesz körül titeket. Ez az a közeg, ami engem is feltölt.
Dokumentarista stílus
Az esküvőket és rendezvényeket természetes stílusban, valódi hangulatukban szeretem megjeleníteni, szinte észrevétlenül dokumentálni a az eseményeket. Azonban nem riadok vissza attól sem, hogy "belemásszak az arcotokba" ha a pillanat és a kép azt kívánja, de ígérem, hogy nem ez lesz jellemző a nap túlnyomó részében. :)